2016. június 3., péntek

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Most néhány fontos hírrel érkeztem nektek. Mivel elég sok dolog történt most a blog életében így gondoltam hogy még az első rész előtt nagyjából összefoglalom nektek az eseményeket.Elsősorban mint látjátok már egy ideje megvan a design Bella Stewart jóvoltából amit így utólag is nagyon köszönünk neki. A kezdést mindenképp nyári szünetre tervezzük hiszen már nem sokára itt a vakáció és így az utolsó hetekben szeretnénk kicsit ráfeküdni a tanulásra már mint javítani akarunk amin csak így utólag lehet. Na de a lényegre visszatérve az első részt félig-meddig késznek mondhatjuk, szóval már tényleg csak a nyári szünetig kell várnotok a részre. Ezeken kívül átléptük bőven az 1,000 oldalmegjelenítést aminek hihetetlenül örülünk. Nem is gondoltuk volna hogy még egy részt se publikáltunk és már magunk mögött hagytuk ezt a hatalmas számot. Úgy hogy még egyszer nagyon köszönjük nektek!
-Luanna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése