2016. június 19., vasárnap

Prológus - Felbukkanó árnyékok

  Nyomasztó csönd, körülölel a feketeség és nem érzek semmit. Olyan az egész, mintha egy üres és sötét légtérben lebegnék, a külvilágból semmit sem érzékelve, lebénult állapotban. Aztán egyszer csak egy kék füstfelhő jelenik meg. Halkan, s lassan körülvesz, majd egy tompa fájdalmat érzek. Elsőnek csak az egyik ujjamban, majd fokozatosan eléri minden porcikámat, engem ezzel kínok közé sodorva. Megjelenik előttem egy emlék. Egy régi, poros és borzasztóan fájdalmas emlékkép, melyre nem szívesen emlékszek vissza, s ha még is, mindig gyászos hangulatba hoz. Majd egy nemrég átélt pillanat, egy este, melyet Stiles mellett töltöttem el. Habár boldog momentum, mégis szomorúság tölt el, s gyötrődök miatta. Vajon jól van? Édesen alszik, mint az emlékben, de ami a legfontosabb, biztonságban van? A fájdalom már elviselhetetlenre hágott és a köd elborított mindent, így már a félelmetes feketeséget sem láttam, csak a gomolygó tengerkék füsttengert. Aztán egy undorító és émelyítő "illat" kúszott be az orromba hányingert keltve, így végképp a poklok poklát jártam, minden értelemben. Majd elmúlik a füst, a fájdalom ismét csak egy bágyadt sajgássá enyhül és a gyomorforgató szag is alábbhagyott. Lelkemből szálló sóhaj hagyja el ajakamat, majd e nyötrelmek után még megmaradt csekély erőmből lassan és óvatosan kinyitom szemeimet, ami önmagában egy tortúrának mondható. Szempilláim egyre csak nehezülnek és nehezülnek, de nem adom fel. Nem adom fel Stiles-ért. Egy apró és törékeny reménysugár szállt a szívembe, hogy talán még viszontláthatom Őt.
  Amikor nagy nehezen kinyitottam fáradt szemeimet ijesztő látvány tárult elém. Ugyanis egy üres szobában voltam a pislákoló lámpafény alatt, ami épp hogy bevilágította az aprócska helységet. Megpillantottam a mellettem fekvő szintén kába Stiles-t.  Mivel nekem sem volt sok erőm, de viszonylag jobb helyzetben voltam mint a bódult állapotban lévő barátom, így erőt vettem magamon és a regenerálódási  képességem fölhasználva odavonszoltam a magam Stiles mellé. Gyenge erőmmel megráztam az oldalát ami nem használt szinte semmit ,mert midig tetszhalottat játszott (a jobbik esetben). Tovább próbáltam hátha több sikerrel járok. Egy darabon kezdtem feladni és a sós könnyeimben ázó arcomat Stiles oldalára hajtottam ami nagy meglepetésemre megmozdult ennek hatására.
- Malia? - emelte fel a fejét a tudatához ébredve.
- Azt hittem itt fogsz elpatkolni. - töröltem le a könnyeim az ábrázatomról.
- Hát én is. - prüszkölt egyet annak jelében hogy megkönnyebbült. - Hol vagyunk? - ült fel a segítségemmel.
- Ezt most úgy kérdezed mint ha én tudnám. - vágtam rá flegmán.
  Telt az idő és csak egymással szemben bámultuk a másikat, mintha tisztába lennénk azzal, hogy egyikünk tud valamit a helyzetről. A nagy csendet az ajtó hirtelen kicsapódása törte meg. Mind a ketten a zaj felé kaptuk a fejünket. Az nem kifejezés, hogy megijedtünk hanem rendesen szívrohamot kaptunk mikor megpillantottuk az bejáratnál lévő két fekete köpenyes, maszkos alakokat akikről nem a jóság sugárzott. Szótlanul elkapták mellőlem Stiles-t amit persze belekötés nélkül nem hagyhattam. Így a prérifarkast előidézve magamból utána eredtem a két gyanús alaknak. A barátom torka szakadtából üvöltötte a nevemet. Ahogy futottam a megvilágítatlan helységben épp hogy látom a köralakokat amik kirajzolódnak a homályban. Egyre távolodtak így már kezdtem elveszíteni őket. Teljesen bekebelezte őket a sötétség. A kitűnőnek mondható szaglásomat kihasználva próbáltam a nyomukra bukkanni. Sajnos a tervem kárba vész mivel Stiles-nak az illatát teljesen beszívja az a büdös és erőteljes dohos szag, ami innen árad. Ebből következtetve valami pince féleségben lehetek. Végül az utolsó esélyem a prériszemem, amit mostanában elég nehezen tudok előhozni. Próbáltam arra gondolni, hogy ezt Stiles-ért teszem és ha nem mentem meg, talán soha többet nem láthatom. Sikerült a célomat elérni és így már jól tudtam közlekedni a homályban. Ahogyan körülnéztem tényleg egy alagsorban voltam, aminek a plafonjáról a víz is átszivárgott. Vágtáztam előre és mihelyst egyre közelegtem, hangokat kezdtem hallani távolból. A beszéd szín tisztán kihallatszott.
- Mit tegyünk evvel a suhanccal?
- Te hígagyú ez nem is az a kölyök aki természetfeletti képességekkel bír!
- Mindegy ez is jó. Talán kifacsarhatunk belőle valamit.
  Nem bírtam tovább így kieresztettem a karmaimat és berontottam abba a helységebe ahonnan a hangok szűrődtek. Láttam hogy Stiles egy műtőasztal szerűséghez van odakötve és a szája egy ragasztócsíkkal van letapasztva. Ez még jobban felbőszített és a hirtelen dühömből nekimentem az egyik formának akit sikerült a földre terítenem egy erős karmolással. Gyorsan lebontottam Stiles-ról a pántokat ami az asztalnál tartotta őt, aztán fürge mozdulattal letéptem a szájáról a tapaszt ami egy szörnyen fájdalmas üvöltéssel végződött a részéről. Ő is hasznossá tette magát egy éles szikével amit a másik unszimpatikus alaknak szánt. Próbálkoztunk legyűrni őket, de nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz estek. Meglepetésünkre a kardjaikat is előkapták, már semmi esélyünk sem maradt. Végül az egyik sötét forma hátból letámadott és átszúrta rajtam a kardját.A földre rogytam és érzetem a sisakvirág zsibbasztó hatását. Így esélyem sem volt a gyógyulásra. Hallottam Stiles keserves kiáltását de sajnos már nem tehettem semmit, ahogy ő sem értem. A halál időpontja eljött a számomra...
  Miután minden sötétségbe merült azonnal kipattant a szemem. Stiles mellett voltam az ágyában, mint minden este. Azért töltöm a barátomnál az éjszakáim, mivel csak a közelében érzem igazán biztonságban magam. Malia ez csak egy rémálom volt...
Kibújtattam magam a takaróból, ami már teljesen rám tapadt az izzadságtól. Így is kiütközött rajtam, hogy rémeset álmodtam. Mivel ma már biztos nem dőlök vissza aludni, főleg mert ez a vacak álom még mindig frusztrálja a gondolataimat, így arra döntésre jutottam hogy egy kis felfrissülésre lenne szükségem. Felpattantam az ágyról és megpróbáltam csendesen kiosonni a szobából. A padló rettenetesen nyikorgott és recsegett a talpam alatt, amit nem találtam meglepőnek azután hogy igen elavult állapotban volt. Az ajtót inkább be sem húztam, csak kirohantam rajta. Aztán egyenesen besurrantam a fürdőszobába. Ledobtam a ruháimat és beléptem a zuhanyfülkébe. Megengedtem a hideg és dermesztő vizet amire most kivételesen szükségem akadt. Színtisztán halottam a csöndben ahogy a vízcseppek lehuppantak a földre félelmetes visszhangot hagyva maguk után. Amikor végeztem kiléptem és magamra tekertem egy törölközőt. Majd belenéztem a tükörbe és megpillantottam magamat. Hát ez a hajnali fejem nem festett valami meseszépen. A szemeim alatt hatalmas táskák tündököltek a fáradtság jelképeként. Inkább megmostam a zombi arcomat hogy emberibb módon nézzek ki. Amikor felütöttem a fejemet, már nem csak a saját borzalmas tükörképemet vettem észre, hanem a mögöttem szobrozó, álmomban szereplő maszkos alakot.

Reméljük tetszett:)
-Luanna O. & Florida G.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése